Fénypárducok versenyei 2023-ban

2023.05.21. Sólyompróbák 2023 – A III. forduló
2023.07.09. DAR 3D vs. 3. forduló
2023.08.26. DAR Történelmi vs. 5. forduló
2023.09.09. HetvenHét a Hadak Útja vs. 11. csatája

A Dürgő család évértékelője

Felkértem a Fénypárducok két legeredményesebb tagját, hogy írjanak néhány gondolatot a 2022-es évükről. Volt miről írniuk, hiszen hihetetlen eredményeket értek el: OB, VB érmek, második mesteríjász cím. Kb, egy hét alatt Csaba „tollából” megszületett a mestermű, melyet alább olvashattok.

Arra kért a Nagy Sas, hogy írjunk egy évértékelőt. Megpróbáljuk összeszedni a gondolatokat. Nem egyszerű,hiszen igazán tartalmas évet tudhatunk magunk mögött,nagyszerű élményekkel. Talán a legfontosabbakat említenénk. Mit terveztünk és mi valósult meg.
Mivel évek óta a történelmi szakágban versenyzünk, arra törekedtünk,hogy változatossá tegyük a versenyeket,amennyire lehet. Piroska megpróbálta megszerezni második Mesteríjász címét a vadászíj után pusztaival is. Ehhez ebben az évben már csak a távcéllövő OB I. osztályú minősítése hiányzott. Már március végén hozzáláttunk,munka után, akár minden nap is kimentünk a „pályánkra” egy kicsit lőni. A júliusban megrendezett versenyre komolyan készültünk. Nagyszerű pálya fogadott minket, remek hangulattal. Hogy ne legyen unalmas, helyenként viharos széllel. Öröm volt nézni a szélben kacsázó vesszőket! Hihetetlen módon még én is megszereztem az I.osztályt. Piroskának sikerült a második Mesteríjász cím megszerzése.

A pandémiás mizéria után ismét megrendezték a történelmi, távcél és távlövő világbajnokságot Gyulán. Isten és az egyesület segedelmével sikerült eljutni. Az egy héten át tartó verseny komoly kihívás bárki számára, mind fizikálisan, mind pedig mentálisan. Voltak akik eláztak,voltak akik a saját levükben főttek és voltak akik sötétben lőttek. A nemzetközi mezőnyben régi ismerősök, új barátságok, vég nélküli szelfizések és érthetetlen nyelvek kavalkádja. Persze,nem baj ha közben tudsz tízeseket lőni. Úgy lehet bejutni a döntőbe. Mindketten pusztai íjjal indultunk a legnépesebb mezőnyben. Sikerült eljutnunk a döntőig, ahol a legjobb hat íjásznak építenek egy teljesen új pályát. Szépen körbekerítik,a közönség a szalagon kívül. Belül sokkal ritkább a levegő. Az élmény megfizethetetlen.
Ránk fért egy kis szusszanás, bár sokat nem lehetett lazítani,mert az augusztusi VB után a szeptemberi OB-ra is neveztünk. Nagyszerű versenyhelyszínt találtak Sárospatakon. Az időjárással nagy szerencsénk volt,nem úgy ,mint Pécsváradon. Szép időben,kiváló pályán sikerült versenyezni. Piroska pusztaival én itt vadászíjjal indultam. Eljutottunk mindketten a döntőig. Nagyon tetszett a zene a döntőben és igazán jó ötlet volt a döntő stream közvetítése.
Jó az irány!
Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek a segítséget,hogy lehetővé teszik ezeket a szép eredményeket elérjük. Köszönjük a barátságokat és hogy elviseltek bennünket!
Január :
Terem OB, Érd
Piroska 4.
Csaba 8.
Július:
Távcéllövő OB, Kiskundorozsma
Piroska 2.
Csaba 1.
Augusztus: VB, Gyula
Piroska 1.
Csaba 2.
Távcéllövő VB, Gyula
Piroska 4.
Csaba 6.
Távlövő VB, Gyula
Piroska 5.
Szeptember: OB, Sárospatak
Piroska 1.
Csaba 1.

HetvenHét- Az V-próba eredményei